A legszebb karácsonyi vásárok

A legszebb karácsonyi vásárok

A karácsony talán az év legszebb időszaka.


Ilyenkor szinte minden városban rendeznek karácsonyi vásárt. De vajon melyek a legszebbek, amelyeket érdemes megnézni?

Az adventi időszakban szerte az országban, szinte minden városban rendeznek karácsonyi vásárt. Lássuk, melyek a legnagyobbak és legszebbek, amelyeket érdemes megtekinteni.

Budapesti Karácsonyi Vásár: 2014. november 28. – december 31.

Az V. kerületi Vörösmarty téren mindennap délelőtt 10 órától este 8 óráig lesz nyitva Magyarország talán legnagyobb karácsonyi vására, ahol kézművesek, népművészek, iparművészek, innovatív kézműves alkotók és kézműves-élelmiszert készítők portékáit csodálhatjuk és vásárolhatjuk meg. Érdekesség, hogy csak Magyarországon készült árut, és kizárólag saját készítésű ételeket lehet majd kapni.  A téren felállított színpadon pedig karácsonyig mindennap színvonalas kulturális programokkal várják az érdeklődőket.

Budapest, Szent István tér: 2014. november 28. – december 31.

Az idén negyedik alkalommal rendeznek a bazilika előtti téren karácsonyi vásárt. A szervezők kimondott célja, hogy a nyomasztó tolakodás helyett az ünnep hangulatát, illatát és fényét varázsolják a térre, valamint felélesszék a közös ünneplés közösségformáló erejét. A gyermekeket ingyenes korcsolyapálya, egy óriási karácsonyfa, valamint gyermekmegőrző és egyben játszóház is várja. Csodálatos látványt nyújt a bazilika épülete, amelyet minden este az advent hangulatához méltó, lenyűgöző fényvetítéssel díszítenek. Mindezek mellett egyedülálló kulturális programsorozattal és fiatal művészek bemutatkozásával teszik különlegesebbé a helyszínt.

Kecskeméti Téli Fesztivál: 2014. november 29. –december 31.

Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom

A fesztivál elsődleges célja, hogy a hideg téli estéken is élettel és vidámsággal töltse meg a város karácsonyi pompában tündöklő főterét. A vásáron a kézműves-árusok faházai mellett számos gasztronómiai különlegességet és természetesen illatos forralt bort is kínálnak. A fesztivál részeként, a négy adventi szombaton a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület közreműködésével rendezik meg az Adventi szombat esték programsorozatot. Kísérőprogramként a gyerekeket mesehintával és mesevonattal várják.

Győri Téli Fesztivál: 2014. november 28. – december 23.

A fesztivál keretében a város több pontján kínálnak szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget: koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok garmada várja majd a közönséget. Bár az egész város ünnepi díszbe öltözik, a Széchenyi téren fogják felállítani a karácsonyfát és a Betlehemet.

Soproni adventi vásár: 2014. november 28. – december 24.

A soproni Fő téren felállított óriás fenyőfa, a hívogató Bbetlehem és a figyelemfelkeltő adventi kalendárium sokszínűsége mellett megtaláljuk a legkiválóbb hazai kézműves-remekeket, részt vehetünk a játék- és kézművesház foglalkozásain, valamint teakülönlegességekkel, gyerekpunccsal és különleges finomságokkal kényeztethetjük magunkat.

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Lepedékmentes fogak az Oral-B elektromos fogkeféve

Lepedékmentes fogak az Oral-B elektromos fogkeféve

"

Hagyományos fogkefével tovább mostam mint 2 perc, viszont az Oral-B-vel még kevésnek is tartom, mert annyira élvezem : ) Azt a következtetést kellett levonnom, hogy jó pár év eltelt, de talán most először mostam úgy fogat, hogy nem éreztem azt, hogy maradt valami lepedék a fogaimon. Ha végig simítom a nyelvemmel a fogaimat tisztának érzem és ez olyan jó :D

"

nagykövet által
Cseppcsaj

Oral-B Professional Care 500 fogkefe hatékonysága

Oral-B Professional Care 500 fogkefe hatékonysága

"

Sziasztok! A kezdeti ijedelem ellenére (hangosabb fogmosás) nagyon kellemes meglepetés ért. Sokkal jobban hozzáfértem 1-1 foghoz, kevesebb fogrém szükséges egy fogmosáshoz és sokkal tisztábbnak érzem a fogaimat fogmosás után! A fél perces időzítő pedig segít, hogy reggel elbambulva, ne 5 percig mossam hatékonytalanul a fogam. :)

"

nagykövet által
Dóra5632