Anna és a zöld felső története

Anna és a zöld felső története

Szeretnék elmesélni egy történetet a zöld felsőmről.


Nagyon szép darab volt. Mint később kiderült, nemcsak az én szívemnek volt kedves, de a férjemének is.

A cégem nemzetközi kapcsolatairól tartott egyik előadásomon is ezt viseltem, a leendő férjem pedig a közönség soraiban ülve elmélkedett a kapcsolatokról, de nem a nemzetköziekről, hanem a személyesekről: azaz rólunk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy minderre sosem derült volna fény, ha nem lép közbe az egyik barátja, aki elmondta, hogy leendő férjem az előadás utáni iszogatás közben egyértelműen közölte vele, hogy kiszemelt engem magának.

Kapcsolatom a kedvenc zöld felsőmmel nem lett túl hosszú életű – legalábbis a férjem szempontjából. Ugyanis találkozásunk után meg akartam őrizni ezt a felsőt az örökkévalóságnak. Az emberek többsége köztudottan ünnepként tartja számon azt a napot, amikor élete nagy szerelmével találkozott – én úgy kívántam megőrizni a nagy pillanatot, hogy megtartottam a zöld felsőmet.

Tizenéves lányom nemrég lelkesen vetette bele magát ruhásszekrényem titkainak felkutatásába, abban a reményben, hogy ráakad egy zöld ruhadarabra.

- Biztosan van valamilyen zöld ruhád! A zöld a kedvenc színed! A suliban megrendezett környezettudatosság napja alkalmából mindenkinek zöldet kell felvennie – ugye nem én leszek az egyetlen, akinek ez nem fog összejönni?

Ariel Baby kímélő folyékony mosószer
Ariel Baby kímélő folyékony mosószer
(176)

Készítsd elő a családi fészket kisbabád érkezésére!

Fedezze fel most!

- Ne viccelj, kicsim. Még ha lenne is valami zöld ruhám, hogy nézne ki egyáltalán…?
És abban a szent pillanatban kislányom a legalsó polc legmélyebb zugából laza kézmozdulattal előhúzott egy zöld felsőt. Széles mosollyal és titkos összeesküvést sejtető tekintettel fordult felém. Majd felpróbálta. Be kell vallanom, hogy tökéletesen állt rajta. És amikor a reggelinél megjelent benne, az apjával titokban összekacsintottunk. Azt hiszem a férjem ekkor ismerte el először a mosás terén szerzett tapasztalatomat. Előtte már számtalanszor próbáltam neki elmagyarázni, hogy miért fontos a ruhákat színek szerint kiválogatni és miért használok más Ariel mosószert a színes ruhákhoz és a fehérekhez. Mindannyiunk számára fontos, hogy hosszútávon megőrizhessük kedvenc ruhadarabjainkat. Mindezt kiolvastam férjem titkos tekintetéből, nemcsak találkozásunk történetét.

E közben kamasz lányom megállás nélkül beszélt: A sulink pályázott a környezettudatos iskola címért és az igazgató szerint el is nyertük. Ma pedig én fogok előadást tartani a természetvédelemről az egész osztály előtt…

Az apja elsápadt és zavartan a fülembe súgta: - Biztos vagy benne, hogy elengedhetjük a suliba… pont ebben a zöld felsőben?


Ajánlott termékek

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Hogyan csináljuk...

how to banner

Ajaksmink 5 lépésben

A rúzsos ajkak soha nem mennek ki a divatból! Kiválóan feldobják megjelenésünket és alapvetően határozzák meg a női arcot. Miért ne hozzuk ki belőlük a legtöbbet?

További részletek

Hogyan készítsünk egészséges és diétás hamburgert?

A hamburger egy közkedvelt, ugyanakkor kalóriadús étel. Az alábbi zsírszegény recepttel azonban az egészséges táplálkozás híveinek sem kell lemondania a róla.

További részletek

Hogyan rakjunk rendet az otthoni kábelrengetegben?

A modern háztartásokban egyre több az elektronikai készülék, így egy átlagos nappali úgy nézhet ki, mintha egy vödör műanyag gilisztát szórtunk volna szét. Íme pár ötlet hogyan orvosolhatjuk ezt a helyzetet.

További részletek

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

"

Az időzítőt én rendkívül hasznosnak tartom. Bár korábban sosem mértem, hogy meddig mostam a fogaimat, de érzésre nem volt meg a 2 perc. Ez egy jó funkció, mert mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki a 2 percet és így érje el a tökéletes fogakat.

"

nagykövet által