De mi az Advent?

De mi az Advent?

A latin eredetű szó, adventus, mely megérkezést jelent, az egyházi ünnepek közül az egyik legjelentősebb időszak, mely Jézus születésére készíti fel lélekben a hívőket.


Mikor van pontosan?
A négy hétig tartó időszak Szent András napjához (november 30. ) legközelebb eső vasárnaptól kezdődik és szentestéig tart. Az ünnepi várakozás, az adventi hagyományok mára már túlléptek a vallási kereteken és elmodernizálódott, miközben a karácsonyi készülődés szerves része lett a gyerekek legnagyobb örömére. Míg néhány évtizede a hétköznapi otthonokban a karácsonyfán kívül alig lehetett találkozni az Advent meghatározó díszeivel, mára már szinte minden otthon dísze egy adventi koszorú, vagy egy izgalmas adventi naptár.

Egyházi vonatkozás
Advent jelentősége az egyház számára azért is fontos, mert az egyházi év ekkor veszi kezdetét. Eredete egészen VII. Gergely pápáig nyúlik vissza, ő határozta meg a IV. században ezt a négy egymást követő vasárnapot, ami a teljes lelki felkészülést biztosította a Megváltó érkezéséig a hívők számára. Ekkortól kezdődik a böjt is és innentől kezdve kell a hajnali misére is járni, melynek a neve rorate. Ez utóbbi még sötétben kezdődik és a hajnali derengéssel van vége.

Népszokások
Az adventi időszakban nem volt helye régen az esküvőknek, de semmilyen zajos mulatságnak sem, a Megváltó születéséig a szent áhítaté volt a főszerep. Persze nem feledkeztek meg az eladó sorban lévő lányok öröméről sem. A népszokás úgy tartotta, hogy ha a lányok harangozás előtt letéptek három darabot a harangkötélből és a hajukba fogták, farsangkor sok kérőre számíthattak. A böjt ellenére advent napjától kezdődtek a disznóölések. Szerda, péntek és szombat kivételével itt ettek és ittak, valamint karácsonyi dalokat is énekeltek az emberek.

Mi maradt napjainkra
A régi adventi házikóból, melyet kartonpapírból készítettek és annyi ablaka volt, ahány nap karácsonyig ( mindegyik mögött egy-egy bibliai idézettel), mára a különböző stílusú, ötletes és szép adventi naptárak maradtak fent. A gyerekek számára is izgalmas időszak maradt így a karácsony előtti készülődés, minden napra jut egy meglepetés-finomság. Az adventi koszorú négy gyertyájával hirdeti a közeledő karácsony örömét. A kör alakzat már önmagában is jelkép, az örökkévalóságot idézi, és a koszorún megjelenő színeknek is szerepe van. A zöld a termés, a sárga és az arany a fény, a piros pedig az élet színe. Az adventi koszorún három gyertya lila, egy pedig, melyet szenteste gyújtunk meg rózsaszín. A minden vasárnap meggyújtandó gyertya a növekvő fényt jelképezi.

Mára az adventi készülődés leginkább otthonunk díszítésével, ünnepi hangulatúvá varázsolásával teljesedik ki, a karácsony előtti elcsendesedés azonban mindenki számára példaértékű marad.

Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Hogyan csináljuk...

how to banner

Ajaksmink 5 lépésben

A rúzsos ajkak soha nem mennek ki a divatból! Kiválóan feldobják megjelenésünket és alapvetően határozzák meg a női arcot. Miért ne hozzuk ki belőlük a legtöbbet?

További részletek

Hogyan készítsünk egészséges és diétás hamburgert?

A hamburger egy közkedvelt, ugyanakkor kalóriadús étel. Az alábbi zsírszegény recepttel azonban az egészséges táplálkozás híveinek sem kell lemondania a róla.

További részletek

Hogyan rakjunk rendet az otthoni kábelrengetegben?

A modern háztartásokban egyre több az elektronikai készülék, így egy átlagos nappali úgy nézhet ki, mintha egy vödör műanyag gilisztát szórtunk volna szét. Íme pár ötlet hogyan orvosolhatjuk ezt a helyzetet.

További részletek

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

"

Az időzítőt én rendkívül hasznosnak tartom. Bár korábban sosem mértem, hogy meddig mostam a fogaimat, de érzésre nem volt meg a 2 perc. Ez egy jó funkció, mert mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki a 2 percet és így érje el a tökéletes fogakat.

"

nagykövet által