Főzés a gyerekekkel

Főzés a gyerekekkel

A szülőket gyakran bíztatják, hogy főzzenek gyermekeikkel, hiszen így nemcsak egy fontos tevékenységet sajátítanak el, de meg is tanulhatnak egészségesen táplálkozni, illetve hozzájárulhatnak a házimunkához. A gyerekekkel való főzés ugyanakkor rengeteg türelmet és rugalmasságot igényel. Íme néhány tipp ahhoz, hogyan varázsolhatjuk az egész család számára szórakoztatóvá és kellemessé ezt a programot.


Tervezés
Vonjuk bele a gyerekeket a vacsora megtervezésébe! Ha olyan fogást készítünk, amelyet ők is szívesen fogyasztanak, sokkal könnyebben tudjuk elcsábítani őket a kanapé vagy a számítógép elől. Egyszerű gyümölcssaláták, turmixok, esetleg quesadilla - ezek mind rendkívül könnyen elkészíthető ételek. Számítsunk a gyerekekre a fogások előkészítésénél. Kérjük meg őket, hogy írják le, vagy akár küldjék el SMS-ben a hozzávalókat, illetve keressenek recepteket az interneten. Végül, győződjünk meg arról, hogy az adott ételt egy számukra is „kibírható” idő alatt el lehet készíteni, ugyanis még a leglelkesebb kis kukták is érdeklődésüket vesztik, ha túl sok időt vesz igénybe a folyamat.

Kivitelezés
Ha magunknak osztjuk ki a főszakács szerepét, gondoskodjunk arról, hogy mindenki kora és képessége alapján kap feladatot. A kisgyermekeknek nem lesz türelmük a kenyér vagy a csirkehús sütéséhez. Helyette inkább adjunk nekik testhezállóbb feladatokat, például a hozzávalók előkészítését. Ha az éles késhez még túl kicsik, használjanak műanyag kést és vágják fel a puhább hozzávalókat: salátát, szőlőt, koktélparadicsomot, körtét vagy barackot. Szinte minden gyerek (és felnőtt) szereti a süteményt. Kapjunk elő egy régi családi receptet és gyűjtsük össze a család apraját-nagyját. Az idősebb gyerekek kinyújthatják, illetve felvághatják a tésztát, a kicsiknek pedig előre megsüthetjük a tortát és hagyhatjuk, hogy ők díszítésék azt mázzal, vagy szórással.

Kisebbeknek való feladatok:

Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom
  • Tészta kikeverése
  • Tojás felverés
  • Hozzávalók kimérése
  • Tepsik, serpenyők megzsírozása, megvajazása

Idősebb testvéreknek való feladatok (felnőtt felügyelete mellett):

  • Zöldségek felaprítása és párolása
  • Tepsik megvajazása vagy sütőpapírral való kibélelése
  • Étel megkavarása főzés közben
  • Hústűvel vagy más eszközzel ellenőrizni, hogy megsült-e az étel/sütemény

Főzés a gyerekekkel - 2. rész
A szülőket gyakran bíztatják, hogy főzzenek gyermekeikkel, hiszen így nemcsak egy fontos tevékenységet sajátítanak el...

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Első örömteli pillanatok

Első örömteli pillanatok

"

És MEGÉRKEZETT !! :-) A munkahelyemen kaptam meg a csomagot, pár kollégám körbeállt amíg kibontottam. Együtt csodáltuk meg a készüléket, olvastuk el az ismertetőket. Már van pár önkéntes is, akik tesztelik a pótfejet és a fogkrémet, várom tőlük a beszámolókat. Itthon is nagy érdeklődéssel vette körül a szűk család, ma mind a hárman kipróbáljuk...szóval mennem kell, fogat kell mosnom! :-))

"

nagykövet által