Kreatív ötletek gyerekzsúrokra

Kreatív ötletek gyerekzsúrokra

Gyűjtsünk össze mindenkit a kreatív bulira, ami nagy sikert fog aratni, különösen a hattól tíz éves lányok körében.


A játék előkészületei
Ne problémázzunk és gondolkozzunk túl sokat a megfelelő helyszín kiválasztásán, egyszerűen jelöljük ki az adott tevékenységhez legalkalmasabb terepet!
Fedjük le az asztalt újságpapírral és kössünk köré színes léggömböket.

Elfoglaltságok
Szervezzünk 2 vagy 3 feladatot, hogy serkentsük a gyerekek kreativitását és képzelőerejét. Kezdjünk egy egyszerűvel, hogy hamar belejöjjenek a mókába. Ezt követően álljunk elő egy bonyolultabbal, ami hosszabb időre leköti majd a lurkókat. Ha megoldották, és még lenne kedvük tovább játszani, akkor rukkoljunk elő még egy ötlettel.

Egy jó tanács
Helyezzünk el egy vödör vizet és szappant az asztal mellé, hogy a gyerekek meg tudják mosni kezeiket. Ne feledjük el a törölközőket sem!

A környezet
Hadd érezzék a lányok magukat úgy, mintha már nagyok lennének és rendezzük be úgy a környezetet, mintha csak egy teadélutánon volnának. Néhány szép csésze és a gyönyörű evőeszköz elengedhetetlen kellékei a programnak. Díszítsük az ülőhelyeket virág vagy pöttyös mintás szalvétával, selyemvirágokkal.

Hajbavalók
Szükségünk lesz:

Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom
  • Csatokra
  • Színes masnikra
  • Csillámos ragasztóra
  • Ollókra
  • Ragasztóra

Hogyan készítsük el?
Döntsük el, hogyan is akarjuk kidíszíteni a csatokat és tegyünk mindent magunk elé, amire csak szükségünk lehet.
A masnikat ragasztóval rögzítsük a csatokhoz, majd dekoráljuk tovább csillámos ragasztóval és hagyjuk megszáradni.

Szélforgó
Szükségünk lesz:

  • színes papírokra, vékony kartonokra
  • hurkapálcára vagy szívószálra
  • parafadugóból levágott korongra vagy radírdarabra
  • nagy fejű gombostűre, vékony drótra, színes gombra, fagolyóra
  • ceruzára, vonalzóra, ollóra, ragasztóra

Hogyan készítsük el?
Készíthetünk szimpla vagy dupla szélforgókat, attól függően, hogy hány „szirmú” virágfejet szeretnénk. A „szirmokat” egyesével ragasszuk egy kisebb méretű központi körre, négyzetre vagy virágformára. A bevágásokat készíthetjük cikcakk vagy egyéb mintázó élű ollóval is. A rögzítésnél, elöl és hátul mindenképpen célszerű karton alátétet, vagy gombot, gyöngyöt, fagolyót használni, nehogy a papír átszakadjon. A pálcára rögzítés történhet vékony dróttal, vagy parafadugóba, radírdarabba szúrt gombostűvel.

Tanács: Ne féljünk színeket használni, színezzük a lapokat, vagy akár vágjunk formákat a már meglévő szerkezetbe (pl:szirom).

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Első örömteli pillanatok

Első örömteli pillanatok

"

És MEGÉRKEZETT !! :-) A munkahelyemen kaptam meg a csomagot, pár kollégám körbeállt amíg kibontottam. Együtt csodáltuk meg a készüléket, olvastuk el az ismertetőket. Már van pár önkéntes is, akik tesztelik a pótfejet és a fogkrémet, várom tőlük a beszámolókat. Itthon is nagy érdeklődéssel vette körül a szűk család, ma mind a hárman kipróbáljuk...szóval mennem kell, fogat kell mosnom! :-))

"

nagykövet által