Terhesség 30 felett

Terhesség 30 felett

Eddigi életem röviden: csodálatos szerelem, 10 éve együtt, két vagy három munkahelyváltás mire megtaláltam azt, amit szeretek.


Két szív, egy lélek egy gyönyörű, ámbár kissé rumlis házban, és most, 4 hónap múlva már hárman leszünk.
32 évesen várom első gyermekem érkezését és büszke vagyok gömbölyödő pocakomra, még akkor is, ha tele vagyok kétségekkel. El kell ismernem, sokat vártam a dologgal, a barátaim gyermekei már általános iskolába járnak. És itt vagyok én, egy halom könyv fölött, próbálok mindent elolvasni a terhességgel kapcsolatban. Azt mondják, ez egy csodálatos időszak az életünkben. Én inkább káosznak nevezném. A hormonjaim dübörögnek és ez a páromat is gyakran megadásra kényszeríti. Mindig is azt gondoltam, hogy harmincon túl már egy modern, érett nő leszek, aki készen áll az anyaságra. Azonban most még a tévében is olyan programokra kapcsolok, amelyekből ötleteket meríthetek.

Egyenlőre kerülöm a magával a szüléssel foglalkozó filmeket, lassan de biztosan haladok előre és bevallom, picit félek. Az én koromban anyukám már két gyermeket is szült és klasszul helyt állt: dolgozott, takarította a házat, főzött nekünk és gondoskodott rólunk. Vajon én is képes leszek-e mindarra, amire ő? Rettegek attól hogy nem, és bízom a párom segítségében. És ha épp Te olvasod drágám, ezt veheted fenyegetésnek! Közben édesanyámhoz fordulok tanácsokért. Felhők közt repül a boldogságtól, hiszen alig várja hogy megszülessen az unokája, én pedig kihasználom a látogatásait, hogy még több információhoz jussak. Miközben faggatom, észreveszek apró különbségeket a kettőnk terhessége között. Az igazat megvallva, egy időben - nem is olyan rég - nem voltak olyan szabályok és kötelezettségek mint napjainkban.
Például a sushi, amit mellesleg imádok és amit nem fogok enni szülésig, - nem volt elérhető. Mázlista anyukák! Rengeteg olyan étel volt akkor, amit manapság tiltanak a kismamáknak, pedig anno elvileg biztonsággal fogyasztották őket: tojás, nyers hús, nem beszélve a kolbász- és sajtfélékről. A testemmel együtt az ízlésem is változik. Most például meg tudnék inni egy vödör kávét. Vannak persze olyan „apróságok”, amelyek ugyanazok maradtak: pl. a rosszullétek, vagy a nőgyógyászati vizsgálatok. Nagyon jól meglennék a rosszullétek nélkül, de sajnos még nem találták fel azokat a csodapirulákat, amelyek egy szempillantásra eltűntetnék őket. Az orvosi vizsgálatok persze kulcsfontosságúak és eléggé hasonlóak. Ugyanabba a kórházba járok ahol én is születtem, és még a szülész orvosunk is ugyanaz, csak pár évvel idősebb persze. Nem vagyok biztos benne hogy szeretném megtudni kisfiűt várok-e vagy kislányt, anya a szülésig várt, addig fogadtak apámmal. Talán követem a példáját, de az is lehet hogy nem... Mindenesetre már kinéztem egy rózsaszín babaruhát ami nekem nagyon tetszik!


Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Hogyan csináljuk...

how to banner

Ajaksmink 5 lépésben

A rúzsos ajkak soha nem mennek ki a divatból! Kiválóan feldobják megjelenésünket és alapvetően határozzák meg a női arcot. Miért ne hozzuk ki belőlük a legtöbbet?

További részletek

Hogyan készítsünk egészséges és diétás hamburgert?

A hamburger egy közkedvelt, ugyanakkor kalóriadús étel. Az alábbi zsírszegény recepttel azonban az egészséges táplálkozás híveinek sem kell lemondania a róla.

További részletek

Hogyan rakjunk rendet az otthoni kábelrengetegben?

A modern háztartásokban egyre több az elektronikai készülék, így egy átlagos nappali úgy nézhet ki, mintha egy vödör műanyag gilisztát szórtunk volna szét. Íme pár ötlet hogyan orvosolhatjuk ezt a helyzetet.

További részletek

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

"

Az időzítőt én rendkívül hasznosnak tartom. Bár korábban sosem mértem, hogy meddig mostam a fogaimat, de érzésre nem volt meg a 2 perc. Ez egy jó funkció, mert mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki a 2 percet és így érje el a tökéletes fogakat.

"

nagykövet által