Dobjuk fel a hangulatot ezekkel a benti, játékos programokkal!


Család
9/07/2021
A játszótérre nem mehetünk mostanában, ezért szükségünk van néhány otthon kivitelezhető programra, amivel gond nélkül leköthetjük a gyerekeket – és persze magunkat is. Íme néhány ötlet. Most, hogy az egészségünk megőrzése érdekében inkább a lakásban maradunk, a mondat, amit a legkevésbé szeretünk hallani: „Anya, unatkozom!”. Ilyenkor jól jön, ha van a tarsolyunkban néhány kreatív programötlet, hogy feldobjuk az unalmas mindennapokat. Az alábbi játékok tökéletesek a kreatív, mókázásra mindig vevő gyerekeknek és szüleiknek egyaránt. Ráadásul az idő csak úgy repülni fog velük!

Készítsük el a saját állatkertünket!

Vegyük elő a szelektív gyűjtőt, és válogassuk ki a régi papírokat, gyerekújságokat, magazinokat. Vágjunk ki képeket emberekről, állatokról és kültéri elemekről, például pázsitról, vízről, kerítésről vagy bármilyen tájról.

Különítsük el az állatos képeket, és helyezzük a vízilovat a víz mellé, az oroszlánokat a szavannára. Hagyjuk, hogy a gyerekek maguktól találják ki, mire lehet még szükségük az állatoknak. Ha van egy üres Jar mosogatószeres flakonunk, esetleg tojásos vagy müzlis dobozunk, használjuk fel ezeket is a 3D-hatás érdekében, hogy még élethűebbnek hasson az állatkertünk.

Amint mindent elrendeztünk, vágjunk ki a gyerekekkel táblákat, jelzéseket, adjunk az állatkertnek nevet, helyezzünk ki egy „Bejárat” táblát, és találjunk ki programokat, amelyek gyakoriak egy igazi állatkertben, például: „Pingvinshow” vagy „Elefánt etetés 15 órakor”. Rendezzük el a táblákat az állatkert területén. Amint készen vagyunk, hívjuk meg a babákat és a szuperhősöket egy látogatásra!

Zoknis bábjáték

Fogjunk néhány kidobásra ítélt zoknit, és válogassunk össze olyan elfekvő alapanyagokat, amelyeket fel tudunk használni a varráshoz: gyapjút, pompomot, gombokat, textildarabokat, színes kartonpapírt, régi kefét. Készítsünk vicces kis figurákat; a gyapjúból hajat, a kefesörtékből bajuszt, a gombokból szemeket varázsolhatunk.

Segítsünk a gyerekeknek különböző állatokat, karaktereket előállítani, például hosszú zokniból elefántot, barnából pedig zsiráfot tudunk készíteni, amelyet narancssárga foltokkal tarkíthatunk. Amikor a figuráink elkészültek, játsszunk bábszínházasat!

Pizzaparti

Legyünk kreatívak, és hagyjuk, hogy a gyerekek készítsék el a vacsorát! Nézzünk körül a hűtőben és a kamrában, hogy milyen pizzaalapanyagokat, feltéteket találunk otthon. Az idősebbeknek megengedhetjük, hogy felvágják a paradicsomot, a gombát, a paprikát vagy az ananászt, és lereszeljék a sajtot. A kicsik pedig tépkedhetik a mozzarellát, a bazsalikomleveleket, a sonkát vagy a sült csirkét.

Ezután hagyjuk, hogy szétterítsék a paradicsomos alapot, és kedvükre elrendezzék a feltéteket a tésztán, akár egy mosolygós fejet vagy más szép mintát formázva. Helyezzük az „alkotást” sütőlapra, és süssük körülbelül 10 percen keresztül, vagy amíg a tészta és a sajt aranybarna nem lesz. 

És ha már itt tartunk, miért ne próbálkozhatnának meg a desszerttel is? Kenjünk meg pitákat mogyorókrémmel, majd dobunk rájuk szeletelt banánt vagy bogyós gyümölcsöket (de bármilyen egyéb gyümölcs is megteszi, amit a gyerkőcök szeretnek). Ami pedig a mosogatást illeti, néhány csepp Jar folyékony mosogatószer segít a feladat elvégzésében.

Rejtett rajzolós játék

Fogjunk egy nagyobb méretű jegyzettömböt, és üljünk körbe. Mindenkinek osszunk egy lapot, amit úgy kell tartani, hogy a többiek ne láthassák. A játékosoknak egymás eltakart rajzát kell kiegészíteniük, majd ismét hajtani egyet a lapon, és továbbadni azt a mellettük ülőnek.

Elsőként például egy fejfedőt rajzoljunk a papír tetejére. A következő játékos feladata az arc felvázolása, egészen a nyakig, és úgy kell hajtania a lapot, hogy a vonalak végei látszódjanak, így a következő játékos tudja majd, hogy hol folytassa. Adjuk körbe – jöhet a törzs, majd a lábak, végül pedig a lábfejek. Engedjük, hogy mindig más fedje fel a mókás figurát, amelyet közösen alkottunk meg. Hagyjuk, hogy a gyerekek döntsék el, mit rajzolnak, legyen szó férfiről, nőről, mesefiguráról vagy állatról. A végeredmény lehet egy fejdíszes, malacarcú, madártestű, görbe lábú figura – minél bolondosabb, annál jobb. A gyerekek órákig el tudnak szórakozni ezzel, a végén pedig csinálhatunk egy kiállítást a remekművekből.

Önnek is vannak ötletei a beltéri elfoglaltsághoz? Ossza meg velünk!