Húsvéti tojás minták
Ne féljen saját maga elkészíteni a díszes húsvéti tojásokat. Ha sikerül rászánnia magát, a gyerekek is örülni fognak - feltéve, hogy hagyja őket segíteni.
Előkészítés
Alaposan és óvatosan mossuk meg a tojásokat mosogatószerrel, ezután öblítsük le őket. Ezzel zsírtalanítjuk a felületüket, így a színanyag egyenletesen tapad meg rajta, ráadásul a mosogatószerrel eltávolítjuk a tojáshéjon esetlegesen előforduló baktériumokat is.
Ha a tojásokat nem akarjuk megenni, először ki kell őket fújni: a tojások két végén egy gombostűvel lyukat fúrunk. Fogpiszkálóval kicsit kitágítjuk a lyukat, és a tojássárgáját is átlyukasztjuk. Ezután óvatosan, de erősen belefújunk a tojásba, és ezt addig csináljuk, amíg a belseje teljesen ki nem folyik. Ezután amennyire lehet, kiöblítjük tiszta, hideg vízben.
Ha később a tojásokat meg akarjuk enni, akkor főzzük meg őket tíz perc alatt teljesen keményre. Tegyünk a vízbe sót vagy ecetet, hogy a megrepedt tojások ne folyjanak ki.
Festés ételfestékkel
Mérjünk ki 1/4 teáskanál ételfestéket egy-egy külön edénybe. Adjunk hozzá 3/4 csésze forró vizet és 1 evőkanál ecetet. A tojásokat helyezzük a színezékbe, s a kívánt szín eléréséig áztassuk a folyadékban. Emeljük ki, s a megszáradt tojásokat kevés étolajjal átitatott puha ronggyal fényesítsük ki.
Festés természetes anyagokkal
Kék: vörös káposztát fél órán keresztül főzünk, majd a főzővizet lehűtjük, és ebbe tesszük a tojásokat.
Narancs: egy bögrényi vízbe tegyünk 4-5 evőkanál pirospaprikát, és ebben főzzük a tojásokat 20-25 percig.
Sárga: egy bögrényi vízbe tegyünk egy zacskó kurkumát és egy kevés curryport. Ebben főzzük meg a tojásokat.
Piros: festőmályva-virágok szárított szirmait szórjuk a főzővízbe.
Zöld: zsenge csalánlevél és spenót főzetével, valamint fekete bodza zöld bogyóival érhetjük el a kívánt színt.
Sötétbarna: erősre főzött kávét vagy fekete teát készítünk, majd hagyjuk lehűlni, ebbe helyezzük a tojásokat, és állni hagyjuk.
Rózsaszín: főzzünk jó erős csipkebogyó teát, lehet filteres is. A főtt tojásokat helyezzük a lehűlt teába. Áztathatjuk málnaszörpbe is a tojásokat.
Díszítési módszerek
Írott tojás: kell hozzá íróka (kézműves boltból) és viasz (10-15 dkg). A viaszt kis lábosban megforrósítjuk, és a munka végéig úgy is tartjuk. Az íróka végét belemártjuk a viaszba, és tetszés szerinti mintát rajzolunk a tojásra.
Szalvétaragasztás: háromrétegű szalvétából a kiválasztott mintát kivágjuk, ezután csak a mintás lapot használjuk fel. Kevés dekupázsragasztót teszünk a tojásnak arra a részére, ahová a mintát szeretnénk feltenni. Ráhelyezzük a szalvétadarabot, majd középről kifelé óvatosan, ecsettel ráragasztjuk a mintát. Minden mintát felragasztunk, ügyelve arra, hogy el ne szakadjon a papír. Miután megszáradt a tojáson a díszítés, az egész tojást áthúzzuk ragasztólakkal, hogy fényes legyen.
Csipkeszalag: festés előtt ragasszunk egy csipkeszalagot a tojásra körbe, majd festés után távolítsuk el. A minta helyén fehér marad a tojás.
Ha a festés során nem csak a tojások lettek színesek, hanem a ruhánk is, a tisztításhoz válasszunk olyan új koncentrált mosószert, amelyből kevesebb is elég, hogy mindent újra ragyogóan tisztává varázsoljon.