Főzelékek újrahangolva

Főzelékek újrahangolva

Minden szülő tudja, mekkora kihívás elfogadtatni a gyerekekkel a főzelékeket, zöldséges ételeket, holott a fejlődő szervezetnek szüksége van a bennük található vitaminokra, rostokra.


Az igazság az, hogy mi szülők is hibásak vagyunk abban, hogy a főzelékek nem szerepelnek olyan előkelő helyen a gyerekek heti menüjében, mint ahol kellene. Sajnos nekünk is fűződnek menzás rossz élményeink a kapros tökfőzelékhez vagy a leerőltetett kelkáposzta-főzelékhez. Szerencsére mi már tudunk és akarunk is változtatni a kellemetlen emlékeken, főleg annak fényében, hogy a főzelékfőzés, sőt, a gyerekek bevonása a főzésbe ismét kezdi elfoglalni előkelő helyét a családok életében.

Nem csoda, hogy az ízetlen rántással csomósra sűrűsített főzelékeket mindenki eltolja magától. Persze rántást készíteni, hagymát és lisztet pirítgatni sem a háziasszonyok kedvenc elfoglaltsága. Mennyivel egyszerűbb, ha a főzelékeket saját, áttört anyagával sűrítjük be vagy főtt burgonyát használunk erre a célra. A főzelékek sokkal fenségesebb ízűek lesznek, hiszen nem kell őket agyonfőzni, ragacsosra sűríteni, elég éppen megpárolni. Így a hasznos anyagok, vitaminok benne maradnak az ételben, sőt állaguk, színük és formájuk is megmarad.

Tegyük őket változatossá!
Nem kell ragaszkodnunk a régi, megszokott főzelékreceptekhez, diétás tanácsokhoz. A zöldségeket készíthetjük gabonával, vagy párosíthatjuk más zöldségekkel, fűszerekkel is. A gyerekekkel fokozatosan fogadtassuk el az új ízeket, bár nem árt, ha kezdetektől fogva nyitottak az újdonságokra.

Vigyázat csalunk!
Néha kénytelenek vagyunk a konyhában egy kis fortélyhoz folyamodni annak érdekében, hogy a gyerekek elé tényleg tápláló, de egészséges étel kerüljön. Ami nincs szem előtt, nem felismerhető azt semelyik gyerek sem utasítja vissza. Keverjük, rejtsük a többi alapanyag közé a nemszeretem zöldséges falatokat. Krémlevesekbe, rakott ételekbe pillanatok alatt „eltüntethetők” a kérdéses zöldségek, a krumplipüré is izgalmas színt kap a sárgarépától vagy a belekevert brokkolitól, sőt a húspogácsa is jótékonyan magába rejti a belereszelt zöldségeket.

Vonjuk be a gyerkőcöket az ételkészítés folyamatába!
Beszéljük meg velük, hogy milyen alapanyagok, zöldségek találhatók otthon, és találjuk ki együtt, milyen ételt készítünk el belőle. Vágjuk fel együtt a zöldségeket különböző formájúra, készíthetünk belőlük figurákat a tányéron: kisvonatot, arcot, lepkét, melyeket szépen sorakoztassunk fel. A gyerekek könnyen megszokják, hogy enni nem kötelesség vagy netán kényszer. Ha a fentiek szerint próbáljuk őket a főzelékekhez, zöldséges ételekhez szoktatni, az evés öröm lesz a családban, mellyel az egészséges táplálkozás alapjait is könnyedén megszoktathatjuk a kicsikkel.

Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Hogyan csináljuk...

how to banner

Ajaksmink 5 lépésben

A rúzsos ajkak soha nem mennek ki a divatból! Kiválóan feldobják megjelenésünket és alapvetően határozzák meg a női arcot. Miért ne hozzuk ki belőlük a legtöbbet?

További részletek

Hogyan készítsünk egészséges és diétás hamburgert?

A hamburger egy közkedvelt, ugyanakkor kalóriadús étel. Az alábbi zsírszegény recepttel azonban az egészséges táplálkozás híveinek sem kell lemondania a róla.

További részletek

Hogyan rakjunk rendet az otthoni kábelrengetegben?

A modern háztartásokban egyre több az elektronikai készülék, így egy átlagos nappali úgy nézhet ki, mintha egy vödör műanyag gilisztát szórtunk volna szét. Íme pár ötlet hogyan orvosolhatjuk ezt a helyzetet.

További részletek

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

"

Az időzítőt én rendkívül hasznosnak tartom. Bár korábban sosem mértem, hogy meddig mostam a fogaimat, de érzésre nem volt meg a 2 perc. Ez egy jó funkció, mert mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki a 2 percet és így érje el a tökéletes fogakat.

"

nagykövet által