Miért jó a napközi alsó tagozatban

Miért jó a napközi alsó tagozatban

Az iskolai napközi nem gyermekmegőrző, különösen alsó tagozatban van nagy szüksége a kisdiákoknak arra, hogy szakember segítségével birkózzanak meg a feladataikkal.


Nemcsak a szülők miatt
A napközire sokan úgy gondolunk vissza, mint az iskolával járó szükséges rosszra. Unatkozás, várakozás, tanulás. Pedig a napközi és a tanulószoba az alsós gyerekek mindennapi életének a szerves részei, nem beszélve arról, hogy a szülők munkaidejéhez is alkalmazkodik. Inkább egy megbízható környezetben tanuló, mint egy kulcsos gyerek?

Lehetőleg minél többen…
Persze sok szülő érez lelkiismeret - furdalást, hiszen a délelőtti oktatás is alaposan lefárasztja a gyerekeket, délután 4-5-ig iskolában lenni nem könnyű „munka”. A legtöbb iskolában azonban, ahol alsó tagozatban valóban jó szakember viszi a tanulószobát, az első szülői értekezleten arra kérik a szülőket, hogy minél több gyerek maradjon délutánra. Így a pedagógus létszám is úgy lesz biztosítva, hogy az osztályokat nem vonják délután össze, együtt maradnak saját tanító nénivel, ami segíti az összeszokott munkát.

De miért is jó?
A szülővel való tanulás számos nehézségbe ütközik, a gyermekpszichológusok szerint a legrosszabb korrepetítoruk a saját gyerekeinknek vagyunk. Nem tudjuk pontosan az elvárásokat, idegesek leszünk a gyerek és a saját bizonytalanságunktól. Az iskolában tálcán kínálják, hogy szakértő segítségével, pedagógusi támasszal tanulnak meg tanulni a gyerekek, ami az első években a legfontosabb. Mielőtt azonban döntünk, tudjuk meg, hogy milyen tapasztalatokról számolnak be a szülők a délutáni napközis tanárral kapcsolatban. Minden igyekezet ellenére, sajnos van olyan, amikor nem fektetnek elég hangsúlyt a házi feladat pontos és hibátlan ellenőrzésére. Persze sok gyereknél ez nehezen megoldható feladat, egy jó pedagógus azonban lelkiismeretesen ellenőrzi és persze segíti is a lecke megírását. Ezzel az utóbbival pedig mi nem biztos, hogy tökéletesen elboldogulnánk, a speciális iskolai feladatok bizony könnyen zavarba hozhatnak minket is.

Szociális háló
Nemcsak a hiánytalan felkészülés és a tanulás miatt jó dolog a napközi. Az óvoda után már nemcsak a játékról szól a nap, sőt, délelőtt alig marad idejük a gyerekeknek rá. A rövid szünetekben éppen csak arra van idejük, hogy egyenek, meglátogassák a mosdót és előkészítsék a dolgaikat, egymásra csak felületesen marad idejük. A barátságok elmélyülésére, új kapcsolatok kiépítésére bizony a napköziben van csak lehetőség. A lecke megírása után, vagy a tanuló idő előtt van idő a korosztályos játékra, a szociális érvényesülésre és „helyezkedésre”. Akit a szülők a legjobb szándékkal, de mégis hazavisznek, sokszor nehezebben épít barátságokat és kirekesztődik a társai közül. A napközi tehát a gyerekek és szülők számára is jó dolog. Bízzunk a jó pedagógusban és higgyük el, hogy a gyermekünk a lehető legjobb helyen van, még ha nem is éppen mellettünk.

Ariel Baby kímélő folyékony mosószer
Ariel Baby kímélő folyékony mosószer
(177)

Készítsd elő a családi fészket kisbabád érkezésére!

Fedezze fel most!

Ajánlott termékek

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Hogyan csináljuk...

how to banner

Ajaksmink 5 lépésben

A rúzsos ajkak soha nem mennek ki a divatból! Kiválóan feldobják megjelenésünket és alapvetően határozzák meg a női arcot. Miért ne hozzuk ki belőlük a legtöbbet?

További részletek

Hogyan készítsünk egészséges és diétás hamburgert?

A hamburger egy közkedvelt, ugyanakkor kalóriadús étel. Az alábbi zsírszegény recepttel azonban az egészséges táplálkozás híveinek sem kell lemondania a róla.

További részletek

Hogyan rakjunk rendet az otthoni kábelrengetegben?

A modern háztartásokban egyre több az elektronikai készülék, így egy átlagos nappali úgy nézhet ki, mintha egy vödör műanyag gilisztát szórtunk volna szét. Íme pár ötlet hogyan orvosolhatjuk ezt a helyzetet.

További részletek

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

"

Az időzítőt én rendkívül hasznosnak tartom. Bár korábban sosem mértem, hogy meddig mostam a fogaimat, de érzésre nem volt meg a 2 perc. Ez egy jó funkció, mert mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki a 2 percet és így érje el a tökéletes fogakat.

"

nagykövet által