Egészséges nyári menü az egész családnak

Egészséges nyári menü az egész családnak

A nagy melegben is szüksége van a szervezetünknek energiára, keressünk olyan egészséges nyári recepteket, melyeket szívesen megeszik az egész család! Gyümölcsleves, spenót és sülthús, kicsit másképp.


Hideg gyümölcsleves másképpen
A nyári forróságban nincs is üdítőbb, mint egy csésze, hűsítő gyümölcsleves, amit az évszak gyümölcsei édesítenek ízletessé. Ha nincs kedvünk a kánikulában órákig főzőcskézni, a nyári ételek közül a gyümölcslevessel könnyű dolgunk van. Nem kell főzni sem, csak összeönteni az alapanyagokat. Válasszunk olyan gyümölcsöt, amit a család szeret! A meggyet magozzuk ki, a barackot vágjuk kisebb darabokra. Vegyünk 2 liter rostos őszibarack gyümölcslevet és adjuk hozzá a gyümölcsöket. Öntsünk egy kevés tejszínt ízlés szerint a leveshez, fűszerezzük fahéjjal és tegyük a hűtőbe legalább egy órára, hogy összeérjenek az ízek. Frissítő desszertnek és teljes értékű fogásnak is egyaránt kiváló.

Spenót másképpen
A spenótot érdekesebbé tehetjük, ha egy kicsit újítunk a régi receptünkön. A nyári melegben jó vitaminpótlás és finom ebéd készülhet belőle, amit még a gyerekek is szívesen megesznek majd két játék között. Készítsük elő a spenótleveleket a szokásos módon, a lisztes rántás előtt azonban, pirítsunk egy kevés vékonyra vágott császárszalonnát. Ezután tegyük a rántáshoz a spenótot, engedjük fel húslevessel és bolondítsuk meg a főzeléket egy kevés reszelt sajttal. Ha igazán finom spenótot szeretnénk készíteni, tegyünk hozzá tejszínt is, így krémesebb lesz a főzelékünk. A szalonnától pikáns ízt kap a spenót, igazi különlegességet varázsolhatunk az egyszerű ételből.

Nyárs meleg napokra
Nemcsak egészséges nyári étel, de remek program is a szabadban sütött nyárshús elkészítése. Vegyünk négy kicsontozott csirkemellet, vágjuk akkora kockákra, amekkora a nyársra jó lesz és pácoljuk be fűszeres olajban. Hagyjuk a húst állni néhány órát a pácban, a hűtőszekrényben. Tegyünk a nyársra burgonya, szalonna, valamint hagyma karikákat is, végül csomagoljuk be fóliába egyenként az egészet. Megsüthetjük a nyársakat parázs fölött, vagy grillrácson is, de akár még a sütőben is finom étel készül belőlük. A nyárs mellé friss zöldségeket tálaljunk, az ízvilág pedig gazdagodhat a tányérunkon, ha különböző szószokat készítünk a hús mellé.

Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Hogyan csináljuk...

how to banner

Ajaksmink 5 lépésben

A rúzsos ajkak soha nem mennek ki a divatból! Kiválóan feldobják megjelenésünket és alapvetően határozzák meg a női arcot. Miért ne hozzuk ki belőlük a legtöbbet?

További részletek

Hogyan készítsünk egészséges és diétás hamburgert?

A hamburger egy közkedvelt, ugyanakkor kalóriadús étel. Az alábbi zsírszegény recepttel azonban az egészséges táplálkozás híveinek sem kell lemondania a róla.

További részletek

Hogyan rakjunk rendet az otthoni kábelrengetegben?

A modern háztartásokban egyre több az elektronikai készülék, így egy átlagos nappali úgy nézhet ki, mintha egy vödör műanyag gilisztát szórtunk volna szét. Íme pár ötlet hogyan orvosolhatjuk ezt a helyzetet.

További részletek

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

"

Az időzítőt én rendkívül hasznosnak tartom. Bár korábban sosem mértem, hogy meddig mostam a fogaimat, de érzésre nem volt meg a 2 perc. Ez egy jó funkció, mert mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki a 2 percet és így érje el a tökéletes fogakat.

"

nagykövet által