A ruhák mosása és ápolása

A ruhák mosása és ápolása

Kedvenc ruhadarabjaink szinte szimbolizálnak bennünket, s mivel ezeket előszeretettel öltjük magunkra, ezért idővel kissé viseltessé válnak. Létezik azonban megoldás arra, hogyan őrizzük meg a lehető leghosszabb időre például kedvenc fekete pulóverünk szemrevaló külsejét!


Mindenkinek van kedvence: például az a fekete pamut felső, ami akár egy farmernadrággal és sportcipővel, akár egy csinos szoknyával és magassarkúval is egyaránt jól mutat. De szentimentális kötődéseink is lehetnek egy-egy ruhadarabhoz: talán éppen ezt viseltük, amikor kedvesünkkel megismerkedtünk, vagy ez melegített bennünket, amikor újszülött kisbabánkat hazahoztuk a kórházból, esetleg már kamaszkorunk óta őrizgetjük.. Bármilyen emlék kössön is hozzá, szomorúan konstatáljuk az első bolyhok megjelenését vagy a megfakulás első jeleit.. Ahhoz, hogy kedvenc darabjaink újszerű külsejét a lehető leghosszabb időre megőrizhessük, most néhány fortélyt kínálunk ápolásukhoz. 

Mindenekelőtt, ha szerelembe esünk egy ruhadarabbal, menjünk vissza az áruházba és szerezzünk be belőle egy másikat (persze csak ha pénztárcánk is engedi). Semmi gond nincs azzal, ha két egyforma fekete pulcsink vagy fehér pólónk van, sőt: inkább megkönnyíti a dolgunkat.

Vigyázzunk rá és bánjunk vele megfelelően! A megszáradt kötött darabokat a vállfára akasztás helyett mindig inkább hajtogassuk be a szekrénybe! Ennek az ellenkezője vonatkozik a pólókra és blúzokra: a vállfára helyezett darabokon nem keletkezik a hajtogatás által okozott gyűrődés, amelyet kapkodva, indulás előtt kell kivasalnunk a ruhából. 

Mindig kövessük a ruhák címkéjén feltüntetett, a mosásra és szárításra vonatkozó instrukciókat! Némely darab igen kényes, ezért nem dobhatjuk őket a mosógépbe a gyerekek piszkos zoknijaival! Amennyiben kedvenc ruhadarabja színes (nem pedig fekete), a mosásához használjon a színek élénkségét megőrző mosószert!

Amennyiben időnk engedi, kedvenc darabjainkat (főként azokat, amelyek nem pamutból készültek) mossuk inkább kézzel! Engedjünk hideg vizet egy lavórba vagy a mosdókagylóba, majd öntsünk bele kevés Ariel folyékony mosószert. Ebbe az oldatba áztassuk be a kényes ruhákat, körülbelül fél órán át. Öblítsük ki, majd óvatosan nyomkodjuk ki belőle a vizet, a maradékot pedig úgy itassuk fel, hogy a pulóvert törölközőbe csavarjuk. Ezt követően terítsük ki egy tiszta törölközőre és hagyjuk, hogy egyenes felületen a saját formáját visszaöltve megszáradjon. 

Amennyiben egy ruhadarab szárításához automata szárítógépet használunk, ügyeljünk a megfelelő hőfok beállítására! Célszerű úgy kivenni a ruhákat, hogy azok még enyhén nedvesek, és a szárítást vállfára akasztva fejezzük be.

Reméljük, sikerült új ötleteket megosztanunk Önnel. Van esetleg kedvenc ruhadarabja, amelyiktől nem szívesen válna meg? Ossza meg velünk!

Ariel Baby kímélő folyékony mosószer
Ariel Baby kímélő folyékony mosószer
(176)

Készítsd elő a családi fészket kisbabád érkezésére!

Fedezze fel most!

Ajánlott termékek

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Lepedékmentes fogak az Oral-B elektromos fogkeféve

Lepedékmentes fogak az Oral-B elektromos fogkeféve

"

Hagyományos fogkefével tovább mostam mint 2 perc, viszont az Oral-B-vel még kevésnek is tartom, mert annyira élvezem : ) Azt a következtetést kellett levonnom, hogy jó pár év eltelt, de talán most először mostam úgy fogat, hogy nem éreztem azt, hogy maradt valami lepedék a fogaimon. Ha végig simítom a nyelvemmel a fogaimat tisztának érzem és ez olyan jó :D

"

nagykövet által
Cseppcsaj

Oral-B Professional Care 500 fogkefe hatékonysága

Oral-B Professional Care 500 fogkefe hatékonysága

"

Sziasztok! A kezdeti ijedelem ellenére (hangosabb fogmosás) nagyon kellemes meglepetés ért. Sokkal jobban hozzáfértem 1-1 foghoz, kevesebb fogrém szükséges egy fogmosáshoz és sokkal tisztábbnak érzem a fogaimat fogmosás után! A fél perces időzítő pedig segít, hogy reggel elbambulva, ne 5 percig mossam hatékonytalanul a fogam. :)

"

nagykövet által
Dóra5632