Hogyan mosok? Mindent megtervezek és a minőséget választom.

Hogyan mosok? Mindent megtervezek és a minőséget választom.

Édesanyámnak és az évek során az internetről összegyűjtött tapasztalataimnak köszönhetően, elég nagy tudást halmoztam fel a ruhamosás területén. Hogyan csinálom?


Az én módszerem az, hogy 3 lépésben mosom a ruhákat: 1. előkészületek, 2. mosás 3. “utánkövetés”.

Előkészületek:
Vezetek egy ún. mosási naplót. Ide írom be, hogy mikor kell kimosnom a nagyobb ruhaneműket és mikor kell felfrissítenem a lakásdekoráció kellékeit, mint pl. a függönyöket, lepedőket, a beköszöntő évszakhoz szükséges kabátokat, stb. Például kéthetente legalább egyszer kimosom az ágyneműket, mivel – ezt kevesen tudják – több időt töltünk az ágyban, mint azon kívül.

Szobáról szobára járok és összegyűjtöm a szennyest, vagy jegyzetelek.

Szortírozok. Ehhez több rekeszes szennyeskosarat használok. Sok időt megtakarítok vele, mivel előre kiválogathatom a ruhákat. (Ráadásul a családom is megtanulja mit jelent a szennyes szortírozása.)
Külön kerülnek a fehér, a világos és a sötét színű, illetve a kényes anyagból készült ruhák (gyapjú, selyem, stb.). Ha az egyik csoportba csak kevés ruha kerül, akkor sem mosom együtt egy másikkal, hanem megvárom, amíg összegyűlik egy mosásra való mennyiség.

Kifordítom a ruhákat. Ez megkíméli őket a mosás során.

Kiürítem a zsebeket, mivel még több gonddal jár ha a ruhával együtt kimosom a benne maradt pénzt, személyi igazolványt és papírdarabokat is.

Mindig megnézem a ruhák címkéjét és a szerint választom ki a mosási programot. Az ágyneműket a rajtuk található utasítás alapján mindig a lehető legmagasabb hőfokon mosom. A kevert, műszálas holmik inkább a meleg, a pamut viszont a forró vizet is elbírja. Szükség esetén a foltok eredetét is megvizsgálom: a zsírfoltok inkább hideg, a gyümölcsfoltok viszont a forró vízben jönnek ki a ruhából.

Makacs folt esetén folteltávolítóval előkezelem a ruhát és a mosáshoz is adagolok belőle.
Kiválasztom a mosószert: az Ariel Professional folteltávolító termékcsalád termékeit a makacs foltokhoz, Ariel mosóport ha patyolat tisztaságú ruhát szeretnék, és Ariel Color Liquid folyékony mosószert vagy Ariel Power Capsule mosókapszulát a színes ruhákhoz.

Ariel Baby kímélő folyékony mosószer
Ariel Baby kímélő folyékony mosószer
(178)

Készítsd elő a családi fészket kisbabád érkezésére!

Fedezze fel most!

Mosás:
A ’maradjon egy tenyérnyi rés’ szabályt alkalmazom, hogy ne töltsem túl a mosógép dobját.

Sosem mosok fél adag ruhát. Inkább megvárom, hogy összegyűljön egy egész adagnyi.

Sosem hagyom a mosógépben állni a mosott ruhát, mivel a színes darabok ereszthetik a színüket és eltűnne a ropogós, frissen mosott ruha illata is.

Mosást követően:
Amennyiben lehetséges, a napon szárítom a ruhákat.

Úgy teregetek, hogy a ruhák a lehető legkevésbé gyűrődjenek és kevesebbet kelljen vasalnom.

Karbantartom a mosógépemet úgy, hogy szükség esetén szappanos vízzel kitisztítom a rekeszeket.

Ha nem tudom hogyan kell valamit gyűrődésmentesen és helytakarékosan összehajtani, utánanézek az interneten.

Utolsó, általános tippem: az egyéni szükségleteinknek leginkább megfelelő mosószert keressük – a mosószer típusát (mosópor, folyékony mosószer, kapszula) igényeinknek megfelelően (kényelem, tisztaság, frissesség, illat, szennyezettségi fok) válasszuk, de ragaszkodjunk a minőséghez. Én mindig az Ariel márkát választom, mivel kiváló teljesítményének köszönhetően már sokan felfigyeltek a mosás terén szerzett szakértelmemre. Most pedig Önön a sor, hogy megossza saját módszereita.


Ajánlott termékek

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Hogyan csináljuk...

how to banner

Ajaksmink 5 lépésben

A rúzsos ajkak soha nem mennek ki a divatból! Kiválóan feldobják megjelenésünket és alapvetően határozzák meg a női arcot. Miért ne hozzuk ki belőlük a legtöbbet?

További részletek

Hogyan készítsünk egészséges és diétás hamburgert?

A hamburger egy közkedvelt, ugyanakkor kalóriadús étel. Az alábbi zsírszegény recepttel azonban az egészséges táplálkozás híveinek sem kell lemondania a róla.

További részletek

Hogyan rakjunk rendet az otthoni kábelrengetegben?

A modern háztartásokban egyre több az elektronikai készülék, így egy átlagos nappali úgy nézhet ki, mintha egy vödör műanyag gilisztát szórtunk volna szét. Íme pár ötlet hogyan orvosolhatjuk ezt a helyzetet.

További részletek

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

Oral-B: 2 perces beépített időzítő

"

Az időzítőt én rendkívül hasznosnak tartom. Bár korábban sosem mértem, hogy meddig mostam a fogaimat, de érzésre nem volt meg a 2 perc. Ez egy jó funkció, mert mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki a 2 percet és így érje el a tökéletes fogakat.

"

nagykövet által