Nyári körömdivat

Nyári körömdivat

A köröm fontos része a divatnak, nemcsak az ápolt megjelenés szerves része, de kiváló lehetőség az egyéniségünk, stílusunk kifejezésére is.


Az alapok – Saját, vagy műköröm?

A technika fejlődésével egyre jobb minőségű és szebb műkörmöket készítenek a szakemberek, ma már teljesen természetes viseletnek számít ez a tartós, de mégis ízléses megoldás. Nem gátol a hétköznapi tevékenységekben, sőt, erősebb és strapabíróbb a jól felépített műköröm, mint egy esetleg gyengébb saját. Ennek ellenére a természetes, saját köröm is gyönyörű, ha ápolt, arra azonban érdemes gondolnunk, hogy míg a műkörömmel elég 3 hetente foglalkozni, addig a natúr körmökkel akár napi szinten is dolgunk lehet.

Színek kavalkádja

A vörös különböző árnyalatai az idei évben kissé háttérbe szorulnak, helyette a könnyedebb pasztellszínek hódítanak. A halvány rózsaszín, baba kék és pasztell lila az idei nyár szenzációja, ezek kombinációja az aktuális ruhához illeszkedhet. A nehéz, súlyos színeket idén mellőzzük, a fiatalos könnyedség vette át az uralkodó trendet a nyári körmök divatjában.

Vidámság

Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom

A legfontosabb irányvonal a színek és minták szempontjából a 2013-as nyári köröm divatban, a lendületes vidámság. Idén még a korall és narancsszínek is megengedettek, a legjobb választás pedig az aqua kék, ami a nyaralás hangulatát idézi még a meleg hétköznapokon is. Még izgalmasabbá tehetjük a kezünket, ha minden körmünket különböző színűre festjük. Vigyázat, kerüljük a gyöngyház fényeket, élénk és fiatalos színek váltakozzanak, lehetőleg minél szélesebb színskálán!

Mintára fel!

Ma már minden drogériában hozzájuthatunk különböző körömdíszítésekhez, a visszafogott apró virágmatricáktól egészen a vad mintákig, szinte bármivel feldíszíthetjük akár magunk is a körmeinket. Használjuk az aktuális hangulatunkhoz illő ábrákat, még egy-egy pókháló, vagy halálfej is belefér az idei nyári körömlakk divatba.

Visszafogottabb stílust kölcsönöz, ha a különböző díszítő elemek és színek csak a köröm végén tűnnek fel, diszkréten igazodva nemcsak a hangulatunkhoz, de az aktuális alkalomhoz is.

Legyünk kreatívak az idei körömlakk divat követésekor! Használjuk a fantáziánkat, hiszen sokkal többet számít egy jól megválasztott szín, vagy minta, mint ahogyan azt gondolnánk!

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Baluka

Baluka

Jelentett

"Legyünk kreatívak az idei körömlakk divat követésekor!" Most akkor kövessem a divatot, vagy legyek kreatív? Rengeteg a hiba itt is :(

  • Jelentem