Szépségápolási ötleteink: férfi kozmetikai szalonok

Szépségápolási ötleteink: férfi kozmetikai szalonok

Ma már senki sem csodálkozik azon, ha egy férfi betér egy kozmetikai szalonba. Ennek ellenére talán mégis jobban érzik magukat, ha olyanba mehetnek, amelybe csak az erősebb nem képviselői járnak.


Olyan kozmetikából már nagyon sok van, ahol egyszerre kínálnak kezeléseket nők és férfiak számára, olyat azonban csak kettőt találtunk, ahová tényleg csak a férfi vendégeket várják.

Magyarországon az első

Már amikor belépünk a szalonba, érezzük, hogy különleges helyen vagyunk. Igényes megjelenés, luxusszolgáltatások, igazi vendégszeretet: elsősorban ez jellemzi az első olyan kozmetikai szalont Budapesten, ahová kizárólag férfi vendégeket várnak. A XIII. kerületi Pozsonyi úton található kozmetika 2007 óta várja a szépülni vágyó férfiakat – fodrászat, kozmetika, masszázs, pedikűr-manikűr, sőt sminktanácsadás is a vendégek rendelkezésére áll. Sőt ha igénylik, akár a borotválkozás terhét is leveszik a vállukról. A szalon egyedisége és különlegessége abban is rejlik, hogy minden kezeléshez kizárólag csúcskategóriás kozmetikumokat használnak. Vannak állandó akciós, úgynevezett élménycsomagjaik és aktuális akcióik is.

Registration

Legyen tagja a programnak és férjen hozzá exkluzív ajánlatainkhoz!

Csatlakozom

Közvetlen hangulat, szakértői kezek

Aki nem vágyik luxus körülményekre, de fontos számára, hogy ne egy olyan kozmetikába kelljen mennie, ahová nők is járnak, válassza a szintén budapesti, Teve utcai kozmetikát, ahol nyugodt körülmények között várják a szépülni vágyó férfiakat. Mivel online foglalási rendszer van, így nincs ki-be járkálás, és mindig csak egy vendég van, tehát garantált a csend és nyugalom. Különféle arckezelésekre, szőrtelenítésre, háttisztításra és masszázsra is be lehet jelentkezni. A kozmetikában dolgozó hölgy angolul is beszél, így külföldi vendégek is mehetnek hozzá. A kozmetikai kezelések mellett lehetőség van egy úgynevezett magneter terápiára. Ez a készülék egy magyar találmány: egy olyan orvostechnikai eszköz, amely a mágnesterápiát ötvözi a biorezonanciával. Működési elve, hogy mágneses impulzusokat ad a szervezetnek, ezáltal a normális működését elősegíti, harmonizálja.

Adja meg személyes adatait!

Kérjük, hogy a továbblépéshez töltse ki a csillaggal megjelölt mezőket! Amennyiben szeretné, hogy testreszabott ajánlatokkal és tartalmakkal jelentkezzünk, ne felejtse el kitölteni az opcionális mezőket is!

Első örömteli pillanatok

Első örömteli pillanatok

"

És MEGÉRKEZETT !! :-) A munkahelyemen kaptam meg a csomagot, pár kollégám körbeállt amíg kibontottam. Együtt csodáltuk meg a készüléket, olvastuk el az ismertetőket. Már van pár önkéntes is, akik tesztelik a pótfejet és a fogkrémet, várom tőlük a beszámolókat. Itthon is nagy érdeklődéssel vette körül a szűk család, ma mind a hárman kipróbáljuk...szóval mennem kell, fogat kell mosnom! :-))

"

nagykövet által