Tegyünk együtt az iskolai bántalmazás ellen!

A Head & Shoulders az iskolai bántalmazás ellen indított kampányhoz 6 000 000 forintot adományoz a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány javára.
Az akció szeptember 01-től 2023. október 31-ig tart.

A promóciós kampány hivatalos szabályzata itt érhető el.

inpage-banner-1

Egy a P&G által kezdeményezett, 2020-ban végzett nemzetközi tanulmányból kiderül: sok kamasz érzi úgy, hogy a korpásodás problémája miatt olyan tevékenységektől húzódnak vissza, amit egyébként szívesen végeznének.

Arról is beszámoltak, hogy a korpásodás szorongást, gátlásokat és stresszt vált ki belőlük, valamint hatással van a baráti kapcsolataikra és az önértékelésükre.

A Head & Shoulders márka szeretné felszámolni az iskolai bántalmazást.

A korpásodás egy teljesen általános, sokakat érintő bőrprobléma. Szerencsére könnyen kezelhető, mégis, - mint sok más dolog, - a tévhitek és a megbélyegzés miatt bántalmazás forrása lehet a kamaszok körében. Minden harmadik tinédzsert ér bántalmazás, a korpával küzdők pedig 2x nagyobb eséllyel válnak áldozatokká.

A bántalmazás soha nem elfogadható, bármi áll is a hátterében!

A Head & Shoulders szeretné a fiatalokat megszabadítani a korpa okozta kellemetlenségektől, hogy mindenki azt hordjon amit szeretne, az legyen, aki lenni szeretne, és úgy élje az életét, ahogyan szeretné.

in-article-2

blue-line

A Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programja

A Hintalovon Alapítványban 2015 óta azért dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekek jogaira. Célunk, hogy Magyarország jobb hely legyen a gyerekek számára. Azt szeretnénk elérni, hogy a felnőtt-társadalom az élet minden területén vegye figyelembe a gyerekek érdekeit és szempontjait.
És hogy mindenki megértse, hogy mennyire fontos a jó gyerekkor – és hogy minden gyerek számít.

Az Alapítvány egyik kiemelkedő programja az intézményi bántalmazás megelőzését szolgáló NEMECSEK Program, melynek célja, hogy a gyerekekkel foglalkozó szervezetek minél biztonságosabban működjenek.

nemecsek-program-logo

De mit is jelent pontosan a kortárs bántalmazás, más néven „bullying”?

Kortárs bántalmazásnak azt a helyzetet nevezzük, amikor egy gyerek, vagy gyerekek egy csoportja tudatosan, szándékosan és rendszeresen olyat tesz, vagy mond, amely bántó egy másik gyereknek és túlmutat az alkalmi konfliktuson. A szerepek állandósulnak, a viszonyok kiegyenlítetlenek.

Bullying során a legtöbb figyelmet a bántalmazónak és az áldozatnak szenteljük, figyelmen kívül hagyva azt a fontos tényt, hogy a bántalmazás a legtöbbször tanúk, szemlélők jelenlétében zajlik. Az ő szerepük kulcsfontosságú, meghatározhatja a bántalmazás folytatását, vagy megszűnését.

Bullying esetén sokan csak fizikai bántalmazásra gondolnak, de a kortárs bántalmazásnak több formája létezik. Történhet fizikailag, szóban vagy akár online is. Fizikai bántalmazás például a verekedés, szóbeli pedig a becsmérlő, megalázó és bántó szavak használata a másikkal szemben. A kiközösítést és zsarolást is ide sorolhatjuk. Ezek online formáját „cyberbullying”-nak hívják.

Mit jelent az iskolai kortárs bántalmazás, másnéven BULLYING?

in-page-4b

in-page-5b

in-page-6

Mit tehetünk ellene?

Ha kortárs bántalmazásról beszélünk, a legtöbbet a megelőzésért tehetünk. Ha azonban egy már kialakult helyzetet szeretnénk kezelni, fontos, hogy az érintettek tudják, hogy kihez fordulhatnak segítségért. A szervezetnek átlátható kereteket és egyértelmű szabályokat kell felállítania a bántalmazás megelőzésére, kezelésére és utánkövetésére. Ebben segít a NEMECSEK Program gyermekvédelmi irányelve.

Hogyan segít a NEMECSEK Program?

A NEMECSEK Program abban segít, hogy a gyerekekkel foglalkozó közösségek – iskolák, óvodák, sportegyesületek és egyéb szervezetek – megtalálják a saját válaszaikat a biztonságos együttműködésre, és létrehozzák saját gyermekvédelmi irányelvüket. A programot az Európa Tanács nemzetközi ajánlása és az elmúlt évek hazai tapasztalatai alapján állítottuk össze. Ezenkívül rendszeresen tartunk interaktív előadásokat, workshopokat, tréningeket a gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára.

Már több, mint 30 szervezettel dolgoztunk együtt, mint például Budapest Bábszínház, TedxDanubia, Pesthidegkúti Waldorf Iskola, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, Budaörs Önkormányzat,  Pendula Óvoda, Világszép Alapítvány, Szigetszentmiklós Női Kézilabda SE vagy akár a Tesco Akadémia.

A NEMECSEK Programról további részletek itt találhatóak: https://hintalovon.hu/nemecsek/

Az irányelv kidolgozható önállóan vagy az Alapítvány segítségével. Erről itt található bővebb információ.

NEMECSEK Program

Köszönjük, hogy segítesz nekünk adományozni!