Elvált nők klubja - Mindig újrakezdhetjük


Család
3/10/2018
Napjainkban sok házasság válással végződik. Nehéz az újrakezdés, de van élet válás után is: meg lehet bírkózni a kellemetlen időszakkal.

Velem ez nem történhet meg!
A dolgok körülöttünk változnak, velük együtt pedig mi is. Miközben senki sem úgy megy férjhez, hogy a későbbi válását tervezi, házasságok százai bomlanak fel naponta. Egy kapcsolat végénél nemcsak a kézenfekvő, hétköznapi problémákkal kel megküzdenünk, az önértékelésünket kell újraépíteni és a belénk nevelt sztereotípiákon is nehéz felülemelkedni. Míg szüleink generációja számára elvált nőnek lenni szégyent jelentett, ma már megférnek a szinglik és a minglik mellett az egyedülálló anyák is. A kérdés már csak az, hogy képesek vagyunk-e elfogadni az új élethelyzetet és talpra tudunk-e állni, amikor felismerjük, bizony velünk is megtörténhet?

Soha nem késő
Ha gyerekekkel maradtunk egyedül, az első feladatunk, hogy békés, jól működő életet alakítsunk ki mindenki számára. Ez persze nemcsak a fizikai, de a lelki energiáink jelentős részét is felőrli, ne is csodálkozzunk, ha nem vágyunk új kapcsolatra kezdetben. Az élet azonban megy tovább, a szerelem, a másik nemmel való kapcsolat pedig természetes igényünk, nem pedig önzés. Mielőtt azonban belevágnánk egy újabb kapcsolatba, néhány dolgot érdemes tisztázni! Legyünk hálásak a sorsnak, hogy kaptunk egy újabb esélyt, hiszen már pontosan tudjuk, hogy mit várunk egy kapcsolattól és azt is, hogy mit nem. S bár számos kompromisszumot kell kötnünk az elkövetkező viszonyaink során, legyünk vele tisztában, hogy megérdemeljük a nekünk legjobb, számunkra tökéletes párt! Aki bármikor betoppanhat az életünkbe, hiszen mindig újrakezdhetjük!

A „bármilyen” szeretők
Sok nő kerül a válás után egyik rossz kapcsolatból a másikba. Ennek persze nem az az oka, hogy nem képes jó párkapcsolatban élni, vagy nem érdemel meg jobb, szeretőbb társat, hanem az, hogy ő maga gondolja úgy, hogy nem jár neki több. Sőt, egyszerűen „használt” nőnek tartja magát, akinek meg kell elégedni azzal, aki éppen van. Ezzel pedig pont azt érjük el, hogy egy újabb kudarcra ítélt kapcsolatba kerülünk, ami újra és újra ugyan azokat a problémákat görgeti maga előtt, melynek hatására valóban elhisszük, hogy nem vagyunk alkalmasak a jó párkapcsolatra.

A szerelem kortalan
Ma már egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy az embereknek nem egy társra van szükségük egész életükben, hanem többre. Idővel ugyanis mi is és az igényeink is változnak, amitől 15-20 éve boldogok voltunk, ma boldogtalanná tehet bennünket. Az elválás tehát lehetőség egy boldogabb életre, korunktól és múltunktól függetlenül.

Legyünk nyitottak egy új kapcsolatra, és ne keressük magunkban a hibát, miközben csak a legjobbat fogadjuk el az élettől!