Hurrá!

hooray

megrendelésünket helyeztük el. Küldtünk neked egy e-mailt.

Bezárás

Saját kosár

A mintája

Válassza ki a megrendelendő mintát

cashback

Tekintse meg az Önnek megfelelő ajánlatokat!

Válassza ki a szállítási címet

Szánjunk időt magunkra – szülőként is!

Szánjunk időt magunkra – szülőként is!

0
Egy órácska este, amikor a gyerekek már lefeküdtek, és mi még fent vagyunk. Vajon tényleg ennyi jár egy szülőnek? Ne gondoljuk, hogy lehetetlen időt szakítani magunkra, és a gyerekes lét véget vet az „énidőnek”, a romantikának, valamint a kettesben eltöltött óráknak. Adunk hozzá néhány tippet.
Kutatók szerint riasztó, hogy az édesanyáknak milyen kevés idejük van magukra. Persze ez az apukákra is igaz: a szülőknek a statisztikák szerint körülbelül 30 perc „énidejük” van naponta. Először is tisztázzuk, ez mit jelent. Az énidőbe nem tartozik bele, hogy végre lezuhanyozunk, hajat mosunk. A magunkra szánt hasznos időtöltésnek olyannak kellene lennie, amikor tényleg csak magunkkal vagy a párunkkal foglalkozunk – kizárva minden zavaró tényezőt.

Lássuk, hogyan tehetünk szert olyan időre, amikor igazán kikapcsolhatunk, feltöltődhetünk energiával, netán romantikázhatunk a párunkkal.

Hetente egy este kütyümentesen
Ha nem is tudunk hetente elszabadulni otthonról, hogy kettesben legyünk, határozzuk el, hogy hetente egyszer internetmentes estét tartunk. Amikor lefeküdtek a gyerekek, ne álljunk neki internetezni és a tévét se kapcsoljuk be. Ez az este szóljon csak kettőjükről, és próbálják meg tudatosan élvezni a felszabadult órákat.

Felelősség átadása
Sok nő képtelen átadni feladatokat a párjának vagy a nagyszülőknek, mert úgy gondolja, csak úgy jó minden, ahogy ő csinálja. Felejtsük el ezt a nézőpontot, hiszen a gyerekek csak profitálnak abból, ha mások másként csinálnak dolgokat, mint mi.

Kényszerspa
A média állandóan azt sugallja, hogy a szabadidőnkben üljünk be egy kád vízbe, gyújtsunk gyertyát és relaxáljunk. Ha nekünk nem ez jelenti a kikapcsolódást, ne hagyjuk, hogy a társadalom lelkiismeret-furdalást okozzon nekünk, amiért mi másra vágyunk. Nyugodtan játsszunk egyet a mobilunkon, nézzük meg a kedvenc sorozatunkat a tévében vagy csináljunk bármit, ami igazán feltölt és jó hangulatot ad. Egyszóval mindazt, ami nekünk jólesik.

Csendes óra
Amikor még a gyerekek délután alszanak, nekünk is marad egy óránk magunkra. Később azonban ez eltűnik, és egész nap úgy érezzük, hogy készenlétben kell állnunk. Jelöljünk ki egy úgynevezett „csendes órát”, amikor mindenki elfoglalja magát a szobájában. Tanítsuk meg a gyerekeknek az órát, és mutassuk meg, melyik számhoz kell érnie a mutatónak, amikor újra jöhetnek hozzánk az ügyes-bajos kis dolgaikkal.

Havi egy randi
Ennyi igenis jár egy párnak, akárhány gyereke is van. Ne áltassuk magunkat a gondolattal, hogy majd ráérünk akkor kettesben lenni, ha már felnőttek a gyerekek. A szülőknek igenis meg kell maradni férfinak és nőnek, akiknek szükségük van a felnőttes élményekre. Bízzuk hát havonta egyszer egy estére a nagyszülőkre a gyerekeket, és jó előre tervezzük meg, mit fogunk aznap csinálni. Ha ugyanis nincs konkrét tervünk, hajlamosabbak vagyunk elhalasztani a randit.

Saját hobbi
A kettesben töltött idő mellett a saját hobbira szánt percek vagy órák ugyanannyira fontosak. Minden hónap elején állapodjunk meg a párunkkal, hogy melyik héten ki kap szabad estét, délutánt vagy délelőttöt, amikor azt csinálhat, amit szeretne. Ha ezt előre tudjuk, nem lesz belőle veszekedés, hiszen mindenki fel tud rá készülni.
0

Szeretne hozzászólást írni?

Szerintünk szeretni fogjuk

Sütik elfogadása