Szent Iván-éji programok


Család
24/02/2021
A nyári napforduló ünnepe, vagyis a Szent Iván-éj június 24-én lesz. Mivel ez az idén szerdára esik, sok helyen már az előző hétvégén rendeznek ünnepi programokat.

Az év legrövidebb éjszakáján idén is gazdag programkínálattal várják országszerte az érdeklődőket.

Vigasságok Szombathelyen
A Csónakázó-tónál egy kicsit előbb, június 20-án rendezik meg a hagyományos nyárindító vigasságot, amelyen néptáncegyüttesek és népzenészek előadásait tekinthetjük meg, rácsodálkozhatunk a különféle tüzes mutatványokra és elvegyülhetünk a hagyományőrző vásári forgatagban. Az est fénypontjaként tűzijáték is lesz.

Mulatság Zamárdiban
Időutazásra, történelmi korok megidézésére, táncolásra és sétálásra invitálnak mindenkit június 24-én Zamárdiban. Gyülekezni a Fő utcán, a plébánia előtt kell. A pontos időpontot a város honlapján találjuk meg.

Éji tűzgyújtás Vonyarcvashegyen
24-én, szerdán a Balaton-parton a meggyújtott máglya fénye teszi titokzatossá az estét, amelyet különböző műsorszámok színesítenek: Vonyarcvashegyen, a Lidó strandon tartják a XXIII. Szent Iván-éji rendezvényt, amelynek keretében hangulatos programokkal várják az odalátogatókat.

Máglyaégetés Egerszóláton
Az Egerszóláti Faluszépítő Egyesület ötletéből kiindulva rendezik meg június 20-án a Szent Iván-éji mulatságot. Délután lesz virággyűjtés, virágkoszorú-fonás, gólyalábverseny, seprűegyensúlyozó verseny, gyógyteakészítés, gyümölcssütés. Este pedig a máglyaégetés és a közös tánc segítségével élesztik fel a régi hagyományokat (betegség elégetése, rossz szokás tűzbe kiabálása stb.). A mulatságot utcabál zárja.

Nagyszabású ceremónia Nyíregyházán
A Sóstói Múzeumfaluban június 23-án ünneplik a nyári napfordulót: a Szent Iván-tűz lángra lobbantását követően nagyszínpadi élőkoncerttel, késő éjjel pedig a Nyírség Táncegyüttes folklórbemutatójával, valamint a látogatókkal közös tűzugrással pezsdítik fel 2015 legrövidebb éjszakáját.

Apró csodák Csobáncon
Június 24-én a csobánci vár kivilágításával, néptáncosokkal, népi játékokkal, fegyverbemutatóval, Hangodi László érdekes történelmi előadásával, máglyagyújtással, szalonnasütéssel, helyi borok kóstolásával, tűzzsonglőrökkel, végül fáklyás levonulással szeretnék emlékezetessé tenni Szent Iván éjszakáját.