Egészségmegőrző tippek ülőmunkát végzőknek


Wellness
12/05/2020
Régen azt gondoltuk, az végez veszélyes munkát, aki bányászként, pilótaként vagy építkezésen dolgozik. Ma már azonban mindenki tudja, hogy azok is veszélyben vannak, akik egész nap a számítógép előtt ülnek. Mit tehetünk az egészségünkért, ha mi is ebbe a csoportba tartozunk?

Mivel az egész napos ülés hosszú távon katasztrofális hatású lehet a testünk számára, nézzük meg, irodai dolgozóként mit kell és mit nem szabad tennünk.
  1. Ne együnk a számítógép mellett
    Ennek több oka is van: egyrészt a munka és az evés más vegetatív idegrendszeri figyelmet kíván a szervezetünktől (ezért álmosodunk el evés után), másrészt ilyenkor nem az evésre figyelünk, ezért többet is eszünk, ami elhízáshoz vezethet. Emellett az elektronikus eszközök ún. elektroszmogot bocsátanak ki, amely tartóssá válva egészségkárosodáshoz vezethet, így legalább étkezéskor ne legyünk a közelükben.

  2. Igyunk sok vizet
    A gép előtt ülve sokszor még inni is elfelejtünk, mert ahhoz fel kellene állnunk. Kicselezhetjük magunkat, ha az asztalra teszünk egy másfél literes üveget tele vízzel, és elhatározzuk, hogy minden nap megisszuk az egészet.

  3. Hogyan üljünk?
    A csípőnket toljuk hátra annyira, hogy a hátunk teljesen a szék támlájához dőljön. A hátunk és a lábunk derékszögben legyen. Billentyűzethasználat közben a kezünk ne a levegőben lógjon, hanem támasszuk meg az asztalon a csuklónknál. A lábfejeink támaszkodjanak a talajra, a térdünk pedig derékszögben legyen.

  4. Mossunk kezet gyakran
    Az irodai eszközök igazi baktériumtanyák. Egy mobilon is tízszer annyi kórokozó található, mint egy vécédeszkán. Mivel mindegyikkel egész nap érintkezésben vagyunk, fontos, hogy rendszeresen és gyakran mossunk kezet, és lehetőleg legyen nálunk mindig kézfertőtlenítő.

  5. Mozgás napközben
    Általában teljesen mereven ülünk a gép előtt, ami nem tesz jót az izmainknak. Ajánlott húsz percenként megmozgatni a végtagjainkat és a gerincünket, valamint óránként öt percre felállni és sétálni egyet. Ha úgy gondoljuk, hogy keveset mozgunk, akkor minden telefonálásnál álljunk fel és úgy beszéljünk.

  6. Sportoljunk rendszeresen
    Heti háromszor egyórás edzéssel már csodákat lehet elérni. Járjunk együtt sportolni valamelyik barátunkkal vagy barátnőnkkel csoportos foglalkozásra, hogy ne legyen olyan egyszerű lemondani a közös sportot, és a motivációnk is erősebb legyen.

  7. Hasznos gyakorlat nyakra, vállra
    A nyak és a vállak könnyen bemerevednek az egész napos ülőmunkától. Ez ellen legkönnyebben jobbra, majd balra nyakkörzéssel lehet tenni. Tízszer az egyik irányba, tízszer a másikba.

  8. Hogyan állítsuk be a monitort?
    A képernyő síkja merőlegesen álljon az ablakra, attól legalább 2 m távolságra legyen a fal vagy más sötét felület felé fordítva. A képernyő előttünk mindig középen álljon, kb. 65-70 cm-re úgy, hogy 20 fokos szögben lefelé tekintve merőlegesen lássuk a képernyő felületét.

  9. Évente üzemorvos
    Minden munkáltatónak törvényi kötelessége, hogy munkaegészségügyi vizsgálatot biztosítson dolgozói számára. Az üzemorvosi vizsgálattal érdemes is élni, hiszen a munkavégzés típusának megfelelő vizsgálatokra küldenek el minket, ahol időben segíthetnek a még kialakulóban lévő vagy akár már akut problémákon.